Menu

fejléc2

Áramtolvaj fészekrakók az önkormányzati lakásban

 

avas aramlopas

A miskolci városvezetés nem hisz a saját szemének

Pénteken megírtuk, hogy önkormányzati lakásban buktatott le áramtolvajokat a miskolci Jobbik. Jakab Péter frakcióvezető az esettel kapcsolatban akkor elmondta, újabb akciójukkal nemcsak a konkrét jogsértést kívánták megszüntetni, de be akarták mutatni azt is, mit ért el eddig a Fidesz fészekrakó-ügyben. A történet szombaton azonban egy újabb fordulattal gazdagodott.
Lapunkhoz eljuttatott sajtóközleményben a miskolci városvezetés ugyanis valótlanságok állításával vádolta meg a jobbikos politikust, mint írták az érintett Középszer utcai lakás ugyan valóban önkormányzati tulajdon és a MIK Zrt. kezelésében van, de  képviselő állításával ellentétben sem az ingatlan, sem a hivatalos bérlő nem érintett az ún. „fészekrakó” ügyben. A „fészekrakó” ügyben érintettek ugyanis nem juthatnak önkormányzati bérlakáshoz Miskolcon.
 
Szerintük az áramlopás bejelentéséről is félretájékoztatták a képviselőt, a MIK Zrt. információi szerint ugyanis ilyen ügyben a társasházból nem érkezett bejelentés. Az önkormányzati ingatlankezelő az áramlopásokra vonatkozó bejelentésekre, a konkrét cím ismeretében, minden esetben megteszi a szükséges intézkedéseket a lakás bérlőjével és használójával szemben is.
 
Az önkormányzat tájékoztatása szerint az említett lakás bérlőjének jogviszonya egyébként 2014. november. 22-én jogerősen megszűnt. A bírósági ítélet szerint a volt bérlő ez év májusig köteles a lakást elhagyni, ezért a lakóval szemben végrehajtási eljárást csak ezt követően lehet kezdeményezni. Amennyiben kiderül, hogy a bérlő esetleg másnak adta ki az önkormányzati lakást, eljárást indítanak ellene.
 
 
Hozzátették azt is, hogy a képviselő nem tájékoztatta sem az önkormányzatot, sem pedig annak érintett tagvállalatát.

Természetesen megkerestük Jakab Pétert is. 

A Jobbik politikusa lapunknak elmondta, hogy úgy tűnik, a miskolci városvezetés már a saját szemének sem hisz, ha olyat lát, ami nem illik bele a Fidesz sikerpropagandájába. Mint közleményükben írják, nem tudnak áramlopásról abban az önkormányzati lakásban, ahol a Jobbik kamerája előtt számolja fel a rendőrség az illegális áramvételezést. Most már tehát tudnak róla, mégsem tesznek semmit azon kívül, hogy közleményben cáfolják azt, amit videofelvétel bizonyít.
 
Jakab hangsúlyozta, hogy hiába cáfolják, hogy a hivatalos bérlő fészekrakó lenne. Valóban, ő egy magatehetetlenül fekvő idős asszony. Akik viszont vele együtt élnek, azok fészekrakók, vagy csak olyanok, akik úgy viselkednek. A lakóközösség szempontjából ez mindegy.
 
Azt állítják, hogy a problémát az áramkikötés után nem jeleztem az önkormányzatnak, noha a városvezetést emailben szólítottam fel az akció után, hogy járjanak el a bérlővel szemben. Azt a választ kaptam, hogy január 5-ig szabadságon vannak, nem dolgoznak. És úgy tűnik, az év többi napján sem: ahelyett, hogy olyan hatósági környezetet teremtenének Miskolcon, hogy a rendbontók maguk menjenek el innen, ezúttal is bírói végzéssel takarózva magyarázzák meg, miért maradhat egy renitens család egészen júniusig az önkormányzat lakásában – mondta el.
"S hogy helyre tegyük a jelenlegi városvezetés rendbontókhoz való viszonyát, választ várok az alábbiakra: hogyan, milyen jogon juthattak önkormányzati lakáshoz a felvételen látható áramtolvajok?  Miért szavazott meg a városvezetés 2 millió forintot azoknak a bérlőknek, akik tönkretették az önkormányzat lakásait? Végezetül, miért szavazta meg a Fidesz azt, hogy Miskolcon az is önkormányzati lakáshoz juthat, aki a megelőző öt évben önkényes lakásfoglaló volt, noha ezt korábban jogszabály tiltotta?"

 

470 hozzászólás

  • ArthurRer

    brazil viagra buy
    viagra pills 100 mg
    viagra price comparison uk
    viagra tablet
    hat schon mal viagra getestet
    viagra for sale uk only
    how much does a viagra pill cost
    viagra sales
    where to buy generic viagra in canada

    Írta: ArthurRer 2018. április 02. hétfő, 20:17 Hozzászólás hivatkozás
  • Shanesom

    to buy viagra online canada
    generic viagra online without script
    fastest way to get viagra
    viagra generic
    there generic viagra us
    viagra pills
    buy viagra from mexico
    viagra tablet
    can u buy viagra at chemist

    Írta: Shanesom 2018. április 02. hétfő, 15:21 Hozzászólás hivatkozás
  • Emersondig

    cialis cheapest price canada
    cialis online
    cialis online cheap from canada
    cialis online
    cheapest cialis world
    cialis pills
    buy cialis online legal
    cialis usa
    buy cialis online canadian pharmacy

    Írta: Emersondig 2018. április 02. hétfő, 09:00 Hozzászólás hivatkozás
  • ArthurGiB

    cialis wholesale uk
    buy cialis
    daily cialis pills
    buy cialis
    cialis sale canada
    cialis pills
    the cheapest generic cialis
    canadian cialis
    buy cialis using paypal

    Írta: ArthurGiB 2018. április 01. vasárnap, 14:31 Hozzászólás hivatkozás
  • Alvinriche

    best place buy generic cialis
    generic cialis online pharmacy
    buy cialis from canada
    generic cialis online without script
    can you split cialis pills in half
    buy cialis
    discount viagra cialis levitra
    buy cialis online
    where can i get cheap cialis

    Írta: Alvinriche 2018. április 01. vasárnap, 04:13 Hozzászólás hivatkozás
  • Richardmiz

    buy cialis with online prescription
    cheap cialis
    can cialis pills be cut in half
    cialis online
    buy cialis online
    cialis usa
    buy cialis dapoxetine
    cialis canada
    afgan pills cialis index

    Írta: Richardmiz 2018. április 01. vasárnap, 03:47 Hozzászólás hivatkozás
  • Timothyvup

    acquisto online cialis
    ed pills
    best online viagra store
    erectile dysfunction pills
    how to split a viagra pill
    erectile dysfunction pills
    generic viagra real
    sex pills
    viagra cost per pill cvs

    Írta: Timothyvup 2018. március 31. szombat, 00:00 Hozzászólás hivatkozás
  • Rickyrex

    where to buy viagra in vancouver
    viagra online sales
    do not order mexican viagra
    viagra for sale
    order cheap viagra online uk
    buy viagra online
    cheap real viagra online
    buy viagra
    viagra buy spain

    Írta: Rickyrex 2018. március 29. csütörtök, 16:56 Hozzászólás hivatkozás
  • Rolandnok

    order cialis online mastercard
    buy cialis online
    buy cheap generic cialis
    cialis lowest price
    cheap cialis sale online
    cialis 20 mg
    cialis sale no prescription
    cialis coupons printable
    cialis pills price

    Írta: Rolandnok 2018. március 29. csütörtök, 00:36 Hozzászólás hivatkozás
  • Jorgeanymn

    discount generic cialis 20mg
    cialis generic
    buy cialis with mastercard
    buy cialis online
    cialis cheapest lowest price
    cialis 5mg
    cialis pills dosage
    cialis 20 mg best price
    can you buy cialis online in canada

    Írta: Jorgeanymn 2018. március 29. csütörtök, 00:20 Hozzászólás hivatkozás

Új hozzászólás

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező. A HTML kódok használata nem engedélyezett.

Vissza a tetejére