Menu

fejléc2

Milliárdos plakátkampány helyett önkéntes munkavégzést a migránsoknak Kiemelt

 

plakat 1

A Jobbik a közpénzek értelmetlen és teljesen haszontalan elköltése helyett valós megoldásokat keres egy Nógrád megyei kezdeményezésük segítségével is a hazánkba érkező migránsok kapcsán - mondta sajtótájékoztatóján Dobrocsi Lénárd a párt Nógrád megyei 02. számú választókerületi elnöke, balassagyarmati képviselő, aki fontosnak tartja, hogy az ide érkező külföldiek legelőször a kötelezettségeikkel legyenek szembesítve.
A Jobbik kezdettől fogva felelősen állt az illegális migrációhoz, és már korábban próbálta felhívni a figyelmet a problémára. A Fidesz az adófizetők pénzéből 1 milliárd forintot költ egy nemzeti konzultációnak nevezett kampányra, majd újabb milliókat költenek egy neoprimitív plakátkampányra. A kormány a plakátokon magyarul üzen külföldi bevándorlóknak. Erre a baloldal úgy tesz, mintha játszótéren lennénk, a plakátok rongálásába kezd és arra is buzdít. Mirkóczki emlékeztet: az MSZP ugyanezt a primitív kampányt folytatta a 2004-es kettős állampolgárságról szóló népszavazást megelőzően.
 
Dobrocsi Lénárd ezzel szemben nulla forintból juttatja el a balassagyarmati idegenrendészeti szálló lakóihoz a normák betartásához vezető üzenetét. Ennek módja pedig a szálló faliújságjára az intézményvezető engedélyével kihelyezett felhívás a június 20-án megrendezésre kerülő Városszépítő Napon való részvételre. Ahol a város idegen lakói is bizonyíthatják, hogy valóban hasznos tagjai akarnak lenni a magyar társadalomnak, vagy értéket teremteni az őket befogadó város számára. Továbbá a migránsok által leginkább használt útvonalakon is ki lettek helyezve a három nyelvre lefordított felhívások.
 
111
 
Valamint költői stílusban fogalmazta kérdését azzal kapcsolatban, hogy vajon miért nem az idegenrendészeti szállásokon, illetve a határ menti intézkedések alkalmával osztogatják több nyelvre lefordítva ezeket a nagyot mondó lózungokat.

 

70 hozzászólás

  • Bryansmace

    viagra pill identification
    viagra without a doctor prescription
    se puede comprar viagra en farmacia sin receta
    viagra without a doctor's prescription
    how long can viagra pills be stored
    buy viagra online
    viagra price in south africa
    buy viagra
    viagra wirkung 100mg

    Írta: Bryansmace 2018. március 06. kedd, 15:34 Hozzászólás hivatkozás
  • DavidBob

    over counter pills similar viagra
    viagra without prescription
    sildenafil citrate 100mg cipla
    viagra without a doctor prescription
    generic name for viagra ibepokin
    order viagra online
    ordering viagra over internet
    buy viagra
    receita medica comprar viagra

    Írta: DavidBob 2018. március 06. kedd, 07:43 Hozzászólás hivatkozás
  • Richardcyday

    does viagra generic work
    viagra without a doctor prescription
    how safe is ordering viagra online
    viagra without prescription
    viagra 100 mg prospect
    order viagra online
    viagra buy uk online
    order viagra online
    half 100mg viagra

    Írta: Richardcyday 2018. március 06. kedd, 07:33 Hozzászólás hivatkozás
  • RobertLer

    comment utiliser viagra 50 mg
    viagra without a doctor's prescription
    cheap cialis viagra
    viagra no prescription
    how to order viagra online in canada
    buy viagra
    split 100mg viagra
    viagra
    viagra sales usa

    Írta: RobertLer 2018. március 06. kedd, 07:32 Hozzászólás hivatkozás
  • RobertWem

    can you buy viagra over counter
    viagra without doctor
    buy viagra online next day
    viagra without a doctor's prescription
    sildenafil nifa 50 mg
    viagra online
    viagra cheap
    buy viagra online
    viagra canada no prescription online

    Írta: RobertWem 2018. március 06. kedd, 07:25 Hozzászólás hivatkozás
  • Thomasdeexy

    online pharmacy uk no prescription viagra
    viagra without prescription
    how use viagra 100mg
    viagra no prescription
    sildenafil generico en lima
    viagra online
    opiniones viagra generico
    viagra online
    precio viagra generico farmacias

    Írta: Thomasdeexy 2018. március 06. kedd, 00:13 Hozzászólás hivatkozás
  • BykovaMoisy

    acquisto cialis 25 mg

    http://candiancialisuy.com/ - cialis cheap

    buy cialis onlinequick loans shallowford rd

    http://bestsololoan.com/ - payday loans online

    payday loans online

    Írta: BykovaMoisy 2018. január 24. szerda, 05:09 Hozzászólás hivatkozás
  • LizaMoisy

    best long lasting viagra

    http://viagralkas.com/ - buy viagra

    cheap viagracialis profesionales

    http://cialislofast.com/ - cialis

    generic cialiscialis endurance

    http://cialisuyb.com/ - buy cialis

    cialis cheap

    Írta: LizaMoisy 2018. január 22. hétfő, 13:24 Hozzászólás hivatkozás
  • IgoriMoisy

    cialis generico en mexico

    http://cialisjqp.com/ - generic cialis online

    cialis onlinepaquetes de muestra de cialis

    http://cialisnji.com/ - cialis cheap

    cialis onlinepayday loans buckley wa

    http://soloadvance.com/ - pay day loans

    payday express

    Írta: IgoriMoisy 2018. január 18. csütörtök, 06:15 Hozzászólás hivatkozás
  • Justmairee

    Tetracylin Kaufen Cialis Original Gunstig Kaufen http://costofcial.com - cialis Cialis 2 Viagra Hemorroides Levitra Elado cialis online Ed Drugs Online From Canada Viagra Compare Price Amoxicillin Viral Infection http://costofcial.com - cialis Que Espatente De Propecia Cialis Forum Statistiques

    Írta: Justmairee 2018. január 02. kedd, 14:17 Hozzászólás hivatkozás

Új hozzászólás

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező. A HTML kódok használata nem engedélyezett.

Vissza a tetejére