Menu

fejléc2

A balassagyarmati Cserhát Mentőkutyás Egyesület

A Cserhát Mentőkutyás Egyesület öt éve alakult meg, addig nem volt Nógrád megyében ilyen jellegű civil szervezet. Az egyesület elnöke Juhász Zoltán OKJ-s kutyakiképző, aki már előtte is régóta tanított hobbi szinten kutyákat. Sportkutyákkal is foglalkozik, ezen a területen világbajnokságon is részt vett. Egy alkalommal a Katasztrófavédelem felkereste azzal a kérdéssel, van-e arra lehetőség, hogy olyan kutyát képezzenek, amivel eltűnt személyeket lehet felkutatni. Ennek okán az országban más mentőcsapatokhoz mentek tanulni, ezután kezdett el a szervezet célirányosan kutyákkal foglalkozni.

2015.07.18 cserhat 001Az elmúlt öt évben négy kutyájuk szerezte meg az IRO Nemzetközi Mentőkutya Vizsgát, amit a világ bármely országában elfogadnak. Magyarországon jelenleg csak négy-öt megyében van mentőkutyás szervezet, ami igen kevés. A CSMKE rendelkezik önkéntes tűzoltó szakosztállyal, együttműködnek a Palóc Mentőszervezettel, Tűzoltósággal, Rendőrséggel, de előfordult már, hogy felvidéki szervekkel is összefogtak mentésnél. Nemrég az országos rendőr-főkapitánnyal együttműködési megállapodást kötöttek, miszerint az ország bármely pontján van riasztás, a CSMKE emberei egy órán belül elindulhatnak az esethez. Riasztást egyaránt kapnak a Rendőrségtől, Katasztrófavédelemtől és civil személyektől is.

2015.07.18 cserhat 002
A Balassagyarmaton található jelenlegi telephelyükön egy kiképzőpálya és egy Angliából behozott mobilház van, ahol a mentéseket és a tréningeket irányítják. A csapat mára már harminc főre gyarapodott, ebből tíz-tizenkét ember foglalkozik kutyákkal. Legfőbb támogatójuk a Vodafone Magyarország Alapítvány, akiknek köszönhetően már nem csak önkénteseket foglalkoztatnak, hanem főállású CSMKE tagokat is. Ez a hét személyből álló csoport az ország bármely pontjára képes akár azonnal elindulni, ahonnan riasztást kapnak. Az egyesület minden tagja vizsgázott elsősegélynyújtó, így a helyszínen el tudják látni a sérülteket. Ezt a vizsgát minden évben gyakorolják és megújítják.

2015.07.18 cserhat 003
Modern felszerelésekkel dolgoznak, a bázison megtalálható minden, ami egy-egy mentéshez szükséges. Rádiók és nyomkövető eszközök segítik a munkájukat a kutyák kiváló szaglását kiegészítve. Rendelkeznek quadrokopterrel, amely légi felderítésnél élő képet közvetít a csapatnak, emellett szükség esetén akár hőkamerával is el tudják látni ezt a szerkezetet. Magasból, illetve mélyből való mentéshez alpintechnikai felszerelést használnak, de lakás- és autóbusztűzhöz is megvannak a megfelelő eszközeik. Két quad és két mikrobusz áll rendelkezésükre, amiknek többségét támogatók által sikerült megvenniük, míg az egyik mikrobuszt a tavalyi évben egy pályázaton nyerték. Ez utóbbi tűzoltáshoz szükséges felszerelésekkel van ellátva. Szintén a múlt évben a Börzsönybe kaptak riasztást, ahol a quadok segítségével menekítettek le egy családot a hegyről.
Az állatokkal végzett keresési munkában három területet különböztetnek meg: klasszikus nyomkövetést, területkutatást és romkutatást. A nyomkövetésnél lábnyomokat szagoltatnak a kutyákkal, ezáltal jutnak el a keresett személyhez. Területkutatást friss nyom hiányában végeznek, egy szagminta alapján indul el a keresőkutya, ami ha embert érez a területen, megállapítja, hogy az adott személy sérült vagy nem. Csak földön fekvő, eszméletlen embernél jelez. Romkutatást földrengéseknél, gázrobbanásoknál végeznek, ezekben az esetekben a törmelék alatt lévőket jelzi a kutya.

2015.07.18 cserhat 004
Öt év alatt negyvenhat esethez riasztották a CSMKE-t, ebből tavaly huszonhat eltűnt személyből tizennégyet élve találtak meg, míg idén húsz alkalommal vonultak ki önkéntes tűzoltóikkal oltani. Előfordul, hogy nem tudják pontosan mikor és merre tűnt el egy adott személy, ilyenkor területkutató kutyákkal mennek ki a térképen behatárolt területre, amit fésű alakban szétosztanak, majd nyomkövetővel ellátott emberek és kutyák indulnak keresésre. Ezeket a nyomkövetőket táblagépen vagy akár telefonon nyomon tudja követni a mentésirányító. Ezeket az eszközöket az INEPEX Kft. fejlesztette ki az egyesület részére. Civil személyek is szoktak csatlakozni egy-egy kereséshez, Ajkán négyszáz fős csoport segített egy eltűnt fiatal megtalálásában, ezeket az embereket is ellátták URH rádiókkal, és egy telefonos alkalmazás segítségével őket is nyomon tudták követni a kutatás során.

Jövőbeni terveik között szerepel egy új bázis kialakítása, melyhez a szükséges földterületet a Városi Önkormányzat hosszú távra már a rendelkezésükre bocsátotta. Az országos szintű riasztások miatt pályázat útján szeretnének még több felszerelést és egy, a mostaninál nagyobb bázist lehetővé tenni, emellett még több embert akarnak foglalkoztatni. Mentőcsónakot szeretnének, hogy vízi mentéseknél is tudjanak segíteni, ezzel egyidejűleg mentőbúvár és hajóvezető képzésre küldenék a saját embereiket.
2015.07.18 cserhat 005
Viharkárok, árvízkárok megelőzését Balassagyarmat környékén ingyen vállalják a lakosság számára, melyekhez szükséges eszközökkel és megfelelő képesítésű emberekkel rendelkeznek. Emellett telefonszámukon és e-mail címükön bárki segítséget kérhet tőlük eltűnt családtag felkutatásában, akár régebbi esetekben is. A cserhát Mentőkutyás Egyesület bázisán nem csak mentőkutyákkal foglalkoznak, a lakosság számára is ingyen elérhető a kiképzőpálya, ahol a tagok segítenek bárkinek kutyája tanításában. Hisznek benne, hogy minél több szófogadó kutya van, annál kevesebb a kutyatámadás, és az utcára kirakott kedvenc.
Annak ellenére, hogy a munkájukban megesik, hogy az eltűnt személyt holtan találják meg, mégis elhivatottan teszik a dolgukat, mert fontos számukra, hogy a családtagok ne éljenek akár évekig bizonytalanságban. Tevékenységüket hivatásnak tekintik, és bárkit szívesen látnak egyesületüknél.

A Cserhát Mentőkutyás Egyesület elérhetőségei:
2660, Balassagyarmat, Rákóczi Fejedelem út 125-127.
+36/70/424/2327
www.csmke.hu

Írta: Győri Vivien

1210 hozzászólás

  • GeorgeGoarl

    cialis for sale online in canada
    buy cialis online
    cialis sale toronto
    cialis
    order cialis online no prescription
    generic cialis
    cialis canada cheapest
    generic cialis
    order-cialis.com

    Írta: GeorgeGoarl 2018. március 28. szerda, 07:47 Hozzászólás hivatkozás
  • NataMoisy

    the viagra diaries|viagra schwarz kaufen|pfizer viagra 25 mg order|el viagra generico es bueno|buy viagra without a script|viagra name order viagra|viagra sans ordonnance france|viagra true overnight shipping|buying viagra in mexico|free viagra brochure|try it buy viagra without rx|viagra victoria bc|achat de viagra en suiss|viagra venta receta medica|who discovered viagra|cialis viagra levitra|viagra low prices|how do you use viagra jelly|wow look it viagra blister 4|viagra e cialis e levitr|viagra how much to take|wow best viagra prices|cost of viagra professional|how does viagra work on men|viagra se vende con recet|viagra kopen in belgie|commander du viagra en ligne|viagra light switch decal|generico viagra espaa|viagra meglio naturale pro ma|cheap alternative to viagra|viagra discounted|donde comprar viagra en sevill|buying viagra safely|just try viagra 10mg|le viagra generiqu|viagra generico di viagra|viagra generico normon|price of viagra pills in delhi|viagra venta|health insurance viagra|buy viagra generic on line uk|viagra cheap in canada|viagra commande par cheque|best viagra pills yahoo|viagra generico em curitiba|viagra vs|brand viagra for sale|for reviews viagra|generico do viagra no brasil|le prix bas viagra en inde|buy viagra sales|visit web site official viagra|ebay viagra cialis levitra|viagra generico farmacias|viagra los|viagra to sell|buy viagra in tenerife|viagra costa blanca|visit web site viagra doses|drug prescription viagra|we choice buy viagra on line|generic viagra di malaysia|peut acheter viagra belgique|viagra bij apotheek|viagra for sale amsterdam|viagra super active uk|i use it viagra testimonial|sales viagra us|want buy generic viagra|a viagra script|buy viagra cheap generic|just try india generic viagra|viagra aus australien|40 viagra buy of|where can i buy jelly viagra|cheap 50 mg soft tabs viagra|generico viagra onde comprar|comparison viagra and cialis|buying viagra in korea|viagra e genericos|viagra ingrediente activ|viagra kaufen in apotheke|viagra pfizer prices|viagra efectos indeseables|viagra levitr|articles on generic viagra|generic viagra 25mg capsules|viagra prescripcin libre nhs|can i buy just 10 viagra|how to order viagra pills|uk does when expiry viagra|viagra costo svizzera|products like viagra|does viagra delay ejaculation|walgreens viagra 100mg|target pharmacy viagra price|free cheap viagra|prescription for viagra in kl|gineric viagra value pack|viagra hace falta receta|try it viagra prices in usa|generic viagra softtabs online|viagra levitra cialis pour|viagra en mujeres|follow link cheap 25mg viagra|viagra della doc|viagra o altro|erfahrungen viagra online|where buy viagra chennai|fast mail order viagra|viagra rx prescription|viagra and similar drugs|best viagra tablets in mumbai|viagra price in new york|viagra blau kaufen|precio de venta de viagra|cialis viagra cual comprar|il viagra fa male alla prostat|viagra with online pharmacies|when fruits viagra work best|look there natual viagra|buy viagra alternatives uk|jelly viagra for men|o viagra generico funciona|recommended site scam viagra|viagra a los 19 aos|get viagra|rezeptfrei viagra wirkung|wats d use of viagra|bestalla billig viagra|receta viagra madrid|kosten viagra deutschland|ranbaxy viagrara india|can you order viagra on line|online viagra mfc|how to buy viagra in chennai|viagra psa|viagra fa male al cuor|best viagra websites|cheap fast viagra uk|tomar viagra para durar ma|best prices on real viagra|wow order viagra from uk|viagra pfizer shop online|prix viagra lyon|cheapest viagra sale in usa|sale of viagra soft tabs|forum site fiable viagra|viagra canada supreme court|generic viagra from china|compre viagra femenino ahora|wirkung von viagra bodybuilde|generic mg viagra|cheap viagra professional uk|pilule viagra achete|viagra ohne rezept bestelle|viagra sales vietnam|can i take viagra with crestor|buy viagra best price homepage|viagra retail price pfizer|how to use brand viagra|enter site viagra generic usa|buy in new where i can viagra|viagra sales in south korea|order viagra online fla|news usa viagra buy now|us viagra buyers list|gnc natural viagra to|viagra kaufen duisburg|viagra discount safe|viagra comprar sin receta|best cialis is viagra levitra|only now bio viagra herbal|day next usa cheap viagra|how much does viagra 50mg cost|viagra en chin|viagra sehr gunstig kaufen|low price viagra pills|viagra generique ligne|viagra for sale cardiff|viagra preise trkei|soft generic viagra in dollar|viagra auf rechnung bestellen|comprare viagra soft|viagra naturale milano|viagra generika mit rezept|cost of viagra levitra cialis|is viagra canada safe|generic viagra real viagra|new fast acting viagra|jet lag remedies viagra|how to buy cheap viagra|viagra generique en pharmacie|cheapest generic viagra india|is legal purchase viagra|best quality viagra online|viagra inghilterra|why should you take viagra|pfizer annual viagra sales|does viagra expire still work|to buy viagra in los|naturlig viagra til kvinder|nmero ectosdelviagra|le viagra pri|medrx viagra|acheter viagra citrate|viagra bestellen per nachname|pill sale viagra|viagra 100mg generik|buy viagra euro|buy viagra in islamabad stors|how to find viagra in london|generic viagra vs brand|50 kaufmg viagra online|viagra in poland|preisvergleich viagra cialis|best online source for viagra|viagra r online shop|viagra epilepsy|generic viagra indian pharmacy|awful bawlin viagra|viagra cost low|buy viagra las vegas here|viagra toronto office|good choice viagra on sale|what does 100mg of viagra do|pfizer free viagra|generic prescription viagra|pfizer viagra discount|viagra e miopia|mastercard viagra online|best online viagra review|viagra 100 mg vs levitra 20 mg|free viagra newsletter|good choice viagra by post|reviews online viagra sites|buy viagra over counter dublin|online no viagra prescription|only for you viagra free pills|viagra shop in pakistan|viagra comment faire|viagra generisch|prices for viagra 1|fast generic viagra|what time should i take viagra|viagra 50 mg efectos|viagra and us online pharmacy|donde comprar viagra madrid|viagra sus consecuencias

    viagra professional,cheap viagra,cheap viagra,online viagra,viagra online,viagra cheap,buy viagra,viagra,viagra,viagra cheap,buy viagra,buy viagra online

    Írta: NataMoisy 2018. március 28. szerda, 06:11 Hozzászólás hivatkozás
  • DonaldKnink

    generic cialis on sale
    cialis online without script
    order cialis overnight
    cialis without a doctor's prescription
    cialis pills price
    cialis
    cialis for sale online
    cialis coupon
    buy cialis from india

    Írta: DonaldKnink 2018. március 27. kedd, 17:49 Hozzászólás hivatkozás
  • Henryabops

    buy viagra malaysia online
    generic viagra without script
    cheap viagra pills uk
    generic viagra 100mg
    where to order viagra online
    viagra online without script
    buy viagra tokyo
    viagra without a doctor
    viagra for cheap online

    Írta: Henryabops 2018. március 27. kedd, 10:08 Hozzászólás hivatkozás
  • ClaudeKek

    cual es el medicamento generico del viagra
    generic viagra online
    50 or 100 mg of viagra
    generic viagra 100mg
    compra viagra online argentina
    viagra without a doctor
    can i buy viagra online in uk
    viagra without a doctor
    what do viagra pills do

    Írta: ClaudeKek 2018. március 26. hétfő, 16:35 Hozzászólás hivatkozás
  • JamesSpume

    Online Drugstores
    canadian pharmacies online prescriptions
    online pharmacies canada
    canada pharmacies online prescriptions
    canadian online pharmacies
    canada pharmacies online prescriptions
    canadian pharmacy reviews
    canadian pharmacies online prescriptions
    cialis canada
    legitimate canadian mail order pharmacies
    canadian pharmacy reviews
    canada pharmacies online prescriptions
    canadian pharmacy cialis

    Írta: JamesSpume 2018. március 26. hétfő, 04:29 Hozzászólás hivatkozás
  • EddieLap

    pharmacy online
    aarp recommended canadian pharmacies
    viagra canada
    aarp recommended canadian pharmacies
    International Pharmacies that Ship to the USA
    approved canadian online pharmacies
    cvs online pharmacy
    top rated online canadian pharmacies
    canada pharmacy

    Írta: EddieLap 2018. március 25. vasárnap, 09:24 Hozzászólás hivatkozás
  • Tylerdog

    canadian pharmacy
    top rated online canadian pharmacies
    top rated canadian pharmacies online
    aarp recommended canadian pharmacies
    lloyds pharmacy online
    approved canadian online pharmacies
    cvs pharmacy online
    approved canadian online pharmacies
    best canadian mail order pharmacies

    Írta: Tylerdog 2018. március 25. vasárnap, 05:41 Hozzászólás hivatkozás
  • Josephapops

    canadian pharmacies shipping to usa
    canadian pharmacies online prescriptions
    canadian pharmacies
    canadian pharmacies online prescriptions
    Online Pharmacy
    top rated online canadian pharmacies
    canadian pharmacies shipping to usa
    approved canadian online pharmacies
    prescriptions online

    Írta: Josephapops 2018. március 25. vasárnap, 05:30 Hozzászólás hivatkozás
  • Robertfus

    online pharmacies in usa
    canada pharmacies online prescriptions
    pharmacy online
    approved canadian online pharmacies
    canada drugs
    legitimate canadian mail order pharmacies
    online pharmacy reviews
    aarp recommended canadian pharmacies
    drugstore online

    Írta: Robertfus 2018. március 24. szombat, 16:18 Hozzászólás hivatkozás

Új hozzászólás

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező. A HTML kódok használata nem engedélyezett.

Vissza a tetejére