Menu

fejléc2

A hazát járó, aki Balassagyarmatra is hazajár


A magyar turisták honismereti magazinműsora már a hatodik évadját tapossa háta mögött sok ezer megtett kilométerrel, és majd 180 adással. Sokak számára ez a műsor nyitotta meg az elmúlt évtizedekben határokkal és ideológiákkal elszakított nemzet testvéreik felé az utat, vagy egyszerűen csak adta vissza a reményt arra, hogy van még jövője a magyarságnak a Kárpátok között. A műsorban szereplő fiatalember Jakab Sándor pedig hétről hétre újabb, és újabb csodákat tár fel előttünk, de hétről hétre városunkba is ellátogat.

hazajaro

Balassagyarmatra is szinte már hazajársz. Mi köt a városunkhoz?

Igen. Balassagyarmatot is szinte hazai pályának tekintem. Ipolyság mellett Gyarmat is központi szerepet betöltő városnak számít a Középső-Ipoly menti mikrorégióban, természetesen az Ipoly jobb partján elterülő felvidéki falvakat is beleértve. Munka, tanulás, vásárlás, sportolás vagy akár kulturális céllal történő látogatása Balassagyarmatnak ezekről az elszakított településekről rengeteg embernek napi vagy legalábbis heti rutinnak számító esemény. Én sem vagyok ez alól kivétel. Úgy gondolom, hogy ezt a központi szerepet megtartani, de lehetőleg erősíteni kellene a városnak, ami a gúnyhatáron túli Ipoly-menti magyar falvakban élőkben vélhetően erősítené a magyarságtudatot és az önbecsülést. Hatalmas elégtétel volt számomra amikor már "Hazajáróként" szinte az első forgatások egyikén kicsivel több mint 4 évvel ezelőtt a Közép-Ipoly mentét mutathattuk be Balassagyarmattól Ipolyságig két részben. Az a tény is bizonyítja, hogy mennyi természeti, kulturális érték van környékünkön, hogy eredetileg erről a vidékről egy részt szerettünk volna készíteni, de végül is csak két részbe tudtuk belesűríteni az itt látottakat, hallottakat.

Hogyan kerültél a Hazajárók közé?

A "Hazajáró" készítőit már jó pár éve ismerem, a 2000-es évek elejétől ipolysági, tesmagi fiatalok rendszeresen részt vettünk az ő általuk szervezett teljesítménytúrákon a Börzsönyben. Gyakorlatilag itt barátkoztunk össze, tehát mondhatni, hogy a Börzsöny szeretete volt a barátságunk táptalaja. Aztán 2011-ben elindult a Hazajáró "végtelen útja". Az első évadban még csak túravezetőként a Kis-Fátrában segíthettem a fiúkat,valamint az évad végén a csíksomlyói búcsúba együtt zarándokolhattunk el. Aztán az "elődöm" Pintér Jani 2012 őszétől(a II.évadtól) már nem szeretett volna részt venni a filmek készítésében, úgyhogy a srácok engem kértek fel Jani "helyettesítésére" amit én hatalmas örömmel fogadtam. Először nekem mint a média világában zöldfülűként mozgó embernek kicsit fura volt a kamerák előtt való szereplés, de a stábtagok közt uralkodó családias hangulat a kezdetektől jó értelemben lazává tette a forgatásokat....és azóta is már lassan 4 és fél éve barangoljuk be együtt a Kárpátok, Kárpát-medence fantasztikus helyeit.

jakab

Gondolom ez már régen nem csak munka számotokra?

Abszolút nem munkaként értelmezzük ezt a tevékenységet. Talán a küldetés szó a legmegfelelőbb megfogalmazása a Hazajárónak. Megmutatni a képernyőn keresztül az embereknek a sokszor méltatlanul elfeledett, ismeretlen tájakat és ott élő embereket. Valamint nagyon fontos feladata a műsornak, hogy újragenerálja a turizmust a Kárpát-medencében. Tehát akinek van lehetősége az személyesen is járja be ezeket a helyeket, látogassa meg az ott élő magyarokat! Aztán persze nem utolsó sorban a szenvedélyünknek, a túrázásnak is hódolhatunk a sorozat készítésekor.
Hogyan látod a magyarság megmaradásának a lehetőségeit a Kárpát-medencében?
Persze látjuk a negatív folyamatokat is a magyarság szempontjából Kárpát-medence szerte, de úgy gondolom ha az ember nyitva tartja a szemét akkor a pozitívumokat is észre kell vennie! A Felvidéken is nagy az elvándorlás, asszimiláció, ennek ellenére meglátásom szerint egyre több civil szerveződés, polgári társulás alakul, akik a magyarságtudat erősítésén dolgoznak...és ez nemcsak a Felvidékre jellemző. Szerintem az utóbbi években a nemzettudat megélésében minőségi javulás tapasztalható a létszámát tekintve csökkenő magyarság tekintetében. Tehát a magyarságban hatalmas potenciál van annál is fogva, mivel a Kárpát-medencében még mindig a legnagyobb nemzetiség mi vagyunk. Egy dolgunk van: összefogni!

jakab bringa
Találkozhatunk veled a januári Legbátrabb Város emléktúrán?

A Legbátrabb Város emléktúrán sajnos eddig csak egyszer vettem részt(ha jól emlékszem 2014-ben),az utóbbi két alkalommal a tervekkel ellentétben mindig közbejött valami, de januárban remélhetőleg itthon tudok lenni és újra legyalogolni azt a néhány kilométert nagyon jó társaságban, felemelő hangulatban. Fontosak az ilyen jellegű rendezvények, hogy tisztában legyünk azokkal a történelmi jelentőségű eseményekkel amelyekre méltán lehetünk büszkék...és nem csak azért mert a mi vidékünkön zajlottak!

Dobrocsi Lénárd

728 hozzászólás

  • Michaellog

    buy cialis and viagra
    buy cialis online
    cialis buy us
    buy cialis
    buy cialis money order
    cialis tablets
    black cialis discount you
    cialis pills
    can cialis pills cut half

    Írta: Michaellog 2018. április 02. hétfő, 07:37 Hozzászólás hivatkozás
  • Alvinriche

    buy levitra and cialis
    generic cialis
    how to buy cialis online uk
    cialis generic
    brand name cialis for sale
    cialis online
    buy cheap generic cialis online
    cialis
    buy cialis in canada

    Írta: Alvinriche 2018. április 01. vasárnap, 07:51 Hozzászólás hivatkozás
  • LewisApaft

    buy cialis in canada online
    cialis online
    buy generic cialis no prescription
    cheap cialis
    cialis super active cheap
    canadian cialis
    cheap cialis ireland
    cialis usa
    can you buy cialis in hong kong

    Írta: LewisApaft 2018. április 01. vasárnap, 06:56 Hozzászólás hivatkozás
  • Armandoordiz

    how to get rid of viagra
    ed pills
    vente de cialis 20mg
    ed pills
    where can i buy real viagra online
    erection pills
    order cheap viagra online
    erectile dysfunction remedies
    viagra cialis for sale

    Írta: Armandoordiz 2018. március 31. szombat, 14:04 Hozzászólás hivatkozás
  • Sergiocript

    comprar tadalafil generico
    ed pills
    buy genuine cialis
    ed pills
    free viagra samples before buying
    erectile dysfunction pills
    generic cialis next day delivery
    ed pills
    nombre generico viagra ecuador

    Írta: Sergiocript 2018. március 31. szombat, 06:48 Hozzászólás hivatkozás
  • Rolandnok

    cialis buy canada
    buy cialis online
    discount coupon for cialis
    cialis pills
    can you buy cialis over counter spain
    cialis 20mg prix en pharmacie
    brand name cialis for sale
    cialis 20mg prix en pharmacie
    cheap cialis from india

    Írta: Rolandnok 2018. március 29. csütörtök, 08:34 Hozzászólás hivatkozás
  • Jerrytek

    cialis buy europe
    cialis 5mg
    cialis professional sale
    cialis coupons
    popular pills online comprar cialis spain
    cialis coupons printable
    buy cialis paypal
    cialis rezeptfrei
    buy cheapest cialis online

    Írta: Jerrytek 2018. március 29. csütörtök, 02:10 Hozzászólás hivatkozás
  • Jamescroky

    purchase cheap cialis soft tabs
    generic cialis at walmart
    cialis buy from india
    cialis generic
    best place buy generic cialis online
    cialis lowest price
    cialis cheapest price uk
    cialis coupons
    mail order cialis generic

    Írta: Jamescroky 2018. március 28. szerda, 23:31 Hozzászólás hivatkozás
  • GeorgeKix

    order viagra cialis
    cialis
    buy cialis levitra and viagra
    cialis coupon
    buy generic cialis usa
    generic cialis online without script
    buy cialis no prescription mastercard
    generic cialis
    buy cheap cialis link online

    Írta: GeorgeKix 2018. március 27. kedd, 21:11 Hozzászólás hivatkozás
  • Jamestax

    cheap cialis sale online
    cialis coupon
    can buy cialis canada
    cialis coupon
    cheap cialis generic online
    buy generic cialis
    order cialis with paypal
    generic cialis online without script
    buy viagra cialis

    Írta: Jamestax 2018. március 27. kedd, 19:42 Hozzászólás hivatkozás

Új hozzászólás

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező. A HTML kódok használata nem engedélyezett.

Vissza a tetejére