Menu

fejléc2

Képviselői szemle - Bevándorlás, bűnüldözés Kiemelt

Februárban kettő év után a kezdeményezésemre újra megjelentek a Bevándorlási Hivatal illetékesei. Maguktól nem jönnek, és a város vezetése meg nem hívja őket, ha külön nem kéri ezt az ellenzéki képviselő. 

A bevándorlás kapcsán újfent rákérdeztem, hogy Balla Mihály országgyűlési képviselő, vagy legalább a város vezetői akartak-e, vagy mertek-e személyes egyeztetést kezdeményezni a párttársuknál Pintér Sándor Belügyminiszternél. Mivel ő az, aki meghozhat egy Balassagyarmatot érintő, nagy horderejű döntést. Bezárták már a debreceni, a bicskei és a nagyfai idegenszállót.
Sajnos a válaszból kiderült, hogy Balla Mihály és a Városvezetők sem jutottak el párttársukhoz, így esély sincsen a zárttá tételre.
Feszegettem a határsértők pénzbeli ellátásának kérdéskörét, és konkrét választ vártam az illetékesektől arra, hogy tudják-e a közel 2000 illegális migránsból hány fő az akit biztosan be tudnak azonosítani.
A Menekültügyi Hivatal még hozzávetőleges adatokkal sem tudott szolgálni.

A Rendőrségi beszámolóból kiderült, hogy számos területen javult a gyarmati kapitányság felderítési és eredményességi mutatója. Kérdéseimben az ügyészséggel való kapcsolatról kérdeztem Csík Csaba Kapitányt, továbbá a határra átcsoportosított gyarmati állomány pótlásáról. Ebben a kérdéskörben főként a beosztás szervezésével próbálja elkerülni a kapitányság a létszámhiányt.
A Bercelről beköltöztetett kiilleszkedett családok beilleszkedéséről kérdeztem a rendőr vezetőt. Illetve a belügyi szervek együttműködéséről próbáltam információt szerezni egy múlt évi ügy kapcsán. Sajnos mind a mai napig nem kaptam semmilyen visszajelzést semelyik hatóságtól, azzal kapcsolatban, hogy egyáltalán rendelkeznek-e bármilyen információval a Balassagyarmaton átvonuló idegenekről.

2j

A költségvetés tárgyalásánál a városvezetés betartva a törvényi lehetőségeket semmilyen hitellel nem számolt a 2017. évi egyenlegben.
A januári testületi után újra elővettem a hó helyzet kérdését, és választ vártam a város vezetőitől, arra, hogy milyen fejlesztéseket kívánnak végrehajtani a Városgazdálkodási Kft. gépparkjában. Hiszen a tél folyamán csak 2 db működőképes nagy gép végezte a város takarítását. Sajnálatosan volt számos olyan utca ahova semmilyen erőgép nem jutott el. Még a Városgondnokság kis méretű gépei sem.
A kérdésemre konkrét választ nem kaptam. Az év folyamán átszervezés vár a teljes apparátusra, így a város „Gazdáin” múlik majd, hogy lesz-e fejlesztés. Csach Gábor alpolgármester szerint a város gépparkja megfelelő.

Ezeken túl beszámolót tartott a Szent Erzsébet Idősek Otthonának, a Városi Bölcsődének, illetve a Madách Imre Városi Könyvtárnak a vezetője a tavalyi évi munkájukról, valamint az intézmények helyzetéről.

Dobrocsi Lénárd

Önkormányzati képviselő

Jobbik Magyarországért Mozgalom

1204 hozzászólás

  • DanielAgire

    is it safe to buy levitra online
    vardenafil
    order levitra online no prescription
    levitra 60 mg
    order levitra super active oo

    Írta: DanielAgire 2018. március 19. hétfő, 22:20 Hozzászólás hivatkozás
  • Andrewses

    adobe.com
    creative suite
    soundblaster
    creative suite
    adobe creative suite download
    adobe photoshop cs6
    adobe pdf acroiefavclient.dll
    photoshop cs5
    adobe cs2

    Írta: Andrewses 2018. március 19. hétfő, 07:11 Hozzászólás hivatkozás
  • AnnetteMib

    casino games
    online casino
    casino slots
    casino games slots

    Írta: AnnetteMib 2018. március 17. szombat, 12:12 Hozzászólás hivatkozás
  • Franciseviva

    sildenafil 5 mg
    buy viagra
    viagra 6800mg
    buy viagra
    buy 50 mg viagra online
    buy generic viagra
    sildenafil citrate generic viagra 100mg
    generic viagra online
    best place to buy viagra in australia

    Írta: Franciseviva 2018. március 17. szombat, 05:57 Hozzászólás hivatkozás
  • Michaelpably

    easy ways to get viagra
    viagra online
    how to stop getting viagra spam
    buy viagra online
    viagra with cialis together
    generic viagra online
    can i cut 100mg viagra in half
    generic viagra
    4 tabl. sildenafil citrate 100mg

    Írta: Michaelpably 2018. március 17. szombat, 05:55 Hozzászólás hivatkozás
  • MatthewCax

    viagra jelly sale
    viagra online
    guide to buying viagra online
    viagra
    allpills shop viagra generic
    viagra generic
    viagra 100 mg ou cialis 20mg
    generic viagra online
    pill works like viagra

    Írta: MatthewCax 2018. március 16. péntek, 20:28 Hozzászólás hivatkozás
  • Lesliegop

    sildenafil for women buy
    viagra without doctor
    quanto custo o generico do viagra
    viagra without doctor
    can you take half a 100mg viagra
    viagra without a doctor
    viagra 100 mg einnehmen
    cheap viagra
    cheap viagra canadian pharmacies

    Írta: Lesliegop 2018. március 16. péntek, 20:27 Hozzászólás hivatkozás
  • CharlesFor

    achat viagra shop online org
    online viagra
    should i buy viagra online
    buy viagra
    can you take 100 mg viagra
    buy generic viagra
    generico sildenafil mexico
    buy generic viagra
    do you get viagra india

    Írta: CharlesFor 2018. március 16. péntek, 06:07 Hozzászólás hivatkozás
  • Getting A Loan

    unsecured debt consolidation loans loans online direct payday loans online online installment loans

    Írta: Getting A Loan 2018. március 15. csütörtök, 11:31 Hozzászólás hivatkozás
  • Pay Day Loan

    a payday loan quick loans texas loan interest on loan

    Írta: Pay Day Loan 2018. március 15. csütörtök, 00:43 Hozzászólás hivatkozás

Új hozzászólás

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező. A HTML kódok használata nem engedélyezett.

Vissza a tetejére