Menu

fejléc2

Magyar Karácsony

 

karacsony

Hull, hull a hó, mintha végtelen fehér rengeteg, fehér lombhullása hullana. Fehér a föld, hideg fehér avarban állnak a magyar házak karácsony éjjelén. És a harangok hangja bujdosik a zimankóban, a tűzhely lángja nyugtalanul ugrál a falon. Öreg harangok, fiatal tűz...

Az öregek gondolata visszafelé fordul, az ifjaké rohan előre a messzibe, a karácsonyfa alatt csak a gyermekek élik az órát.

És ők boldogok. A magyar boldogság ilyen volt hajdan. Gyermekek boldogsága volt, az idők pedig, melyek alatt egy egész világ készült fel ellenünk, számunkra csak a tegnap és holnap közének tudat nélküli órája volt. Ezért vehették el a múltunkat, ezért áshattak árkot a jövőnk elé, melyen át csak a szenvedésünkkel verhetünk hidat.

Mintha valaki sóhajtana. A szél! A szél sóhajt a kéményben és a karácsonyfán meginog a viaszgyertyák sok apró lángja. Vajon honnan jött a fa a télben? Melyik szégyenhatáron támolygott át ide mihozzánk? Hol hagyta el a gyökerét a hó alatt? Melyik erdőben?

Az ünnepi fa egyszerre szívszorongató fájdalommá, nyugtalanító ostorrá lesz, melyre gyertyát tűztünk, aranydiót aggattunk, hogy elfeledjük mit jelent.

Magyar karácsonyfa... Elprédált fenyvesek néma követe, elárvult erdők árva panaszkodója.

A gyertyák kialusznak, egyik a másik után. Utolsót sercen a kanóc, a füst eloszlik és lecsordul a viasz, olyan lassan csordul, mint a könny. Valami elmúlt. Elmúlt a gyermekek órája is. Az is elmúlt már, csak a fenyő szaga érzik. De olyan erősen érzik, hogy a szívünkig lehat. Olyan erősen, hogy egy pillanatra le kell húnynunk a szemünket. Közben az elárvult, elprédált erdők néma panaszosa mond valami kimondhatatlant. És ettől minden az eszünkbe jut ami elveszett. A hegyek, az utak, a tűzhelyek, a folyók, a partok, a határok és a kemény magyar önérzet és az elveszett régi büszkeség.

Riadtan nézek körül. Mások is gondolnak-e erre? Mert ha csak nékem jutnak ezek a dolgok az eszembe, úgy nem a háborút vesztette el a mi népünk, hanem a lelkét vesztette el.

Odakinn dermesztő a hideg. A hó finoman cincogni kezd az ablaküvegen, régi karácsonyi melódiákat muzsikál és a tél fehér fátyolban táncol a ház körül.

Az elárvult, elprédált erdők karácsonyfája alól, mely panaszt tenni, emlékeztetni jön ide közénk, induljunk ünnep után és keressük meg elveszett magyar lelkünket, hogy a lelkünk erejével megtaláljuk az elvesztett utat, amely hazavezet Nagy-Magyarországba.

Tormay Cécile

 

Bővebben...
Feliratkozás az RSS csatornára